A világ végéig nem jutott el a legény, mert ahogy elérte Pécs városát, elfogyott a hamuban sült pogácsája és meg kellett állnia. Ahogy bandukolt a város utcácskáin egyszer csak összetalálkozott egy csapat fiatallal, akik munka és tanulás után összejöttek és bábokkal játszottak. Lajosnak igencsak megtetszett ez a bábos élet. Társulatot verbuvált, díszletet festett, mesék után kutatott, előadásokat rendezett és közben otthont teremtett új családjának. Nevet is adtak maguknak, ők lettek a Bóbita Bábegyüttes. Játékukkal sok-sok gyerek és felnőtt szeretetét nyerték el … meghódították a várost ahol éltek, a fővárost, az egész világot. Egyszer beneveztek egy „Ki-mit-tud?” nevezetű versenyre is ahonnan elhozták az első díjat … aztán beneveztek gyorsan még kétszer … és láss csudát, azokat is megnyerték! Hívták őket mindenhová szerepelni, még reklámfilmeket is forgattak velük. Olyan sokan szerették volna őket látni, hogy a sok szerepléstől nem jutott idejük az igazi munkájukra és a tanulásra. Úgy döntöttek, hogy most már csak a bábozásból fognak élni és már úgy nevezték magukat: Bóbita Bábszínház. Innentől aztán még többet dolgoztak együtt és még híresebbek lettek.

 Ezt a hírnevet az utódjaik is tovább vitték és viszik a mai napig szerteszéjjel az országban, világban. És mert az fiatal csapat is jól dolgozott, nemrégiben kaptak egy csodaszép, új otthont is Pécs városától. Egy igazi mesepalotát, ahol mindig újabb és újabb meseelőadásokkal várják a gyerekeket és felnőtteket.

 A bábosok, hogy tiszteletüket fejezzék ki azelőtt a fiatalember előtt, aki mesénk elején elindult világot látni, a meseház nagytermét Kós Lajosról nevezték el, hogy mindenki emlékezzen rá, ki alapította meg a Bóbita Bábszínházat

Fuss el véle, de a bábszínház történetének reméljük soha nem lesz vége!