A bábszínház alapító - Kós Lajos (1924-2008) 
 
 
"Az amatőr olyan ember, aki szereti azt,
amit csinál. Tartok tőle, hogy a hivatásos
gyakran utálja azt, amit csinál. Így tehát én
inkább amatőr szeretnék lenni."
 
(Yehudi Menuhin)

 
A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének vezetői, miután 1947-ben elhatározták, hogy bábszínházat alapítanak Budapesten, egy sajtótájékoztatón siettek ki jelenteni, hogy "itt nem holmi vásári komédiások fognak játszani, hanem hivatásos bábművészek
 
."

Korán megtanulja tisztelni a mesterembereket. Nevelőapja ezüstműves, ő maga kamaszként kitanulja a férfiszabóságot, majd a szűcsmesterséget. Aztán Koffán Károly Erzsébet téri szabadiskolájában rajzol, linómetszeteket, fametszeteket készít. 1943-ban felveszik a Képzőművészeti Főiskolára, ahol előbb festészetet tanul, majd Berény Róbert javaslatára átmegy Varga Nándor Lajos grafikai osztályába. Már tanársegéd a rézkarc és a rézmetszés kiváló mestere mellett, amikor a "fordulat éve" mindkettőjük életében fordulatot hoz: Varga Nándor Lajost eltávolítják a főiskoláról. Helyére Kós első mestere, Koffán Károly kerül, "akinek életútja, mióta elváltunk, balra sodródott, én pedig ebben a légkörben apolitikusnak számítottam". Olyan gyorsan kényszerül a diploma évében távozni a főiskoláról, hogy az indexét is elfelejtik lezárni.
Még 1947-ben megjelenik egy felhívás a főiskola hirdetőtábláján, hogy a Bábszövetség fiatal képzőművészeket keres az utánpótlás biztosítására. Kós kíváncsiságból jelentkezik, bekerül egy esti tanfolyamra, ahol elsajátítja a bábjátszás alapjait. Aztán egy kultúrpolitikai szeminárium elvégzése után az akkori Népművészeti (később Népművelési) Intézet munkatársa lesz. Kisebb-nagyobb megszakításokkal itt dolgozik 1961-ig, amikor a pécsi bábegyüttes élére kerül.
Az 1951-ben alakult Népművészeti Intézet nem akármilyen munkatársakkal dicsekedhet: itt kapnak alkalmi munkát a megjelenéstől megfosztott írók, Tamási Áron, Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Szentkuthy Miklós (valamennyien pompás bábjátékokat írnak ebben az időben). Itt jut szerény megélhetéshez a bábjáték régi szerelmese, Németh Antal, akivel Kós Lajos az első pécsi esztendőben újra összetalálkozik; amikor átveszi elődjétől, Zágon Gyula festőművésztől a pécsi Művelődési Központ bábszakkörének vezetését, Németh Antal már három éve a Pécsi Nemzeti Színház rendezője. 1961 tavaszán éppen a bábszakkör számára készíti elő Donászi Magda librettójára Vass Lajos báboperáját, A kiskakas gyémánt félkrajcárját és Prokofjev Péter és a farkas című meséjét. A produkció több éven keresztül szerepel az együttes műsorán.
Őszre nemcsak új vezetője, de új neve is van az együttesnek: tizedik születésnapján nevezik el Weöres Sándor verse nyomán Bóbitának. (A keresztmama Honti Katalin.) A megújult bábszakkör egyéves előkészítés után 1962 őszén kezdi meg rendszeres működését.
A nagy fordulatot az 1965-ös év hozza meg az együttesnek: a "Ki mit tud?" vetélkedőn elsöprő sikert aratnak. Az egész ország megismeri őket. Híresek lesznek, méghozzá felnőtteknek szóló zenés bábparódiákkal. Első bemutatkozásukon kesztyűs játékkal lepik meg a közönséget. Ritmusfantázia című produkciójukban (Kern: Füst száll a szemedbe című zenéjére) színes kesztyűkbe öltöztetett kezek táncolnak. A középdöntőben A sárga kutya dala című dixieland-zenére kesztyűsbábok szerepelnek. A versenysorozat döntőjén bemutatott Bach- és Rossini-művek (az f-moll prelúdium és fúga a Swingle Singers, illetve A sevillai borbély-nyitány a Double Six együttes előadásában) méltón koronázzák meg a Bóbita feltűnése nyomán felébredő érdeklődést: ismét kezek táncolnak, előbbiben csupaszon, utóbbiban "maszkírozva", utalva a szereplők baromfi-mivoltára. Az 1968-as és az 1972-es "Ki mit tud?" szereplésen a hasonló szellemű etűdök hasonló sikert és országos elismerést aratnak.
A XX. század első felében a bábjáték jelentős alkotói itthon és Európa-szerte vagy a színház, vagy a képzőművészet felől kerülnek a műfaj vonzásába. Természetesen mindkét esetben elengedhetetlen a másik művészeti ág alapos ismerete, mégis más utat jár be a képzőművész Richard Teschner, Josef Skupa, Blattner Géza, A. Tóth Sándor, Büky Béla vagy Rév István, amíg a bábjátékban találja meg a művészi kifejezés eszményi közegét, mint Gaston Baty, Yves Joli, vagy a magyar művészi bábjáték első nagy személyisége, az irodalmi indíttatású Orbók Lóránd. (A szintézist Edward Gordon Craig és Obrazcov jelenti: mindketten a színház és a képzőművészet vonzásában fedezik fel a bábjátékot.)
Kós Lajos egész életművét a képzőművészeti ihletettség határozta meg. Minden előadásában, amelynek - néhány kivételtől eltekintve - egy személyben tervezője és rendezője volt, a látvány a kiindulópont. A képzőművész keresett témát, de nem egy táj, egy arc vagy egy tárgy, hanem egy irodalmi mű, vagy egy zenedarab metamorfózisa nyomán születtek meg a produkciói. Pályáján és a Bóbita életében fontos állomás volt Mészöly Miklós Emberke című filozofikus némajátékának bemutatója. A darab ősbemutatójára 1958- ban Bukarestben került sor, az UNIMA első nemzetközi bábfesztiválján. A Nagyváradi Bábszínház előadását Kovács Ildikó rendezte. (A történethez az is hozzátartozik, hogy a román cenzúra csak az első felét engedte bemutatni, így a történet második része csak tizenkét évvel később, Pécsett került először közönség elé.)
Számos olyan mű volt Kós Lajos alkotásai között, amelyet több alkalommal, más-más közelítésben is színpadra állított. Ilyen az Egy kiállítás képei, amelynek eredeti, zongorára komponált változatán kívül több könnyűzenei feldolgozása (Emersoné és Tomitáé) is megihlette. A Muszorgszkij-mű jelenléte a pályaképben azért is emblematikus, mert megvan benne a tervező-rendező kettős kötődése: egyszerre kép is és zene is. Másik visszatérő küzdelmét Bartók A kékszakállú herceg vára című operájával vívta, amelyet két változatban készített el: első alkalommal a játékosok saját személyükben is jelen voltak, maguk előtt tartva a bábokat, másodszor pedig paraván mögé rejtőzve, hagyományos bábszínházi formában keltették életre Bartók operáját.
1981 nevezetes dátum nemcsak a Bóbita, de az egész magyar bábművészet számára: létrejön az ország második hivatásos bábszínháza. Az együttes a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként megkezdi második korszakát. Kós Lajos, a bábszínházalapító és hithű amatőr vegyes érzelmekkel fogadja el a kihívást. Tudja, hogy ezután sok mindent másképp kell csinálnia. Tudja, hogy az utána következő nemzedékek és az ezután hivatásossá váló együttesek az ő kárán fogják megtanulni a leckét. Élete főműve mégis a Bóbita. Amatőrként és hivatásosként kinevelt egy olyan nemzedéket, amely ma már meghatározója a magyar bábművészetnek.
Kós Lajos pécsi, majd Kovács Ildikó kecskeméti működése alatt nevelődtek fel azok a bábművészek, akik ma családi, magánszínházi formában, szólistaként, vagy intézményes színházi vezetőként folytatják a megkezdett utat. A két nemrég eltávozott tanítómester, Kovács Ildikó és Kós Lajos szellemisége pedig tovább él a magyar bábjáték további nemzedékeiben.
Kós Lajos 1993-ban megjelent könyve epilógusában Szent-Györgyi Albertet idézi, aki kilencvenedik születésnapján így sóhajtott fel: "Ha én még egyszer hetvenöt éves lehetnék!" Majd hozzáteszi: "Szeretnék kilencvenéves koromban így felsóhajtani!"
Pályája során sok vágyát megvalósíthatta. Ez a kívánsága nem teljesült.
 

 

 

Balogh Géza írása